Extra Brut

2003 óta kísérletezünk palackos erjesztésű, évjáratos, száraz nyerspezsgőkkel. Az alapborok a saját alacsony terhelésű furmint és hárslevelű ültetvényeinkről készülnek, így hordozzák a mádi vulkáni talaj egyediségét, a hagyományos készítéssel pedig érdekességet igyekszünk mutatni, elegáns formában.

A kezdetektől segített tanácsaival Garamvári Vencel, amelyekért mindig hálásak leszünk neki, sok tapasztalatot pedig külföldről kellett ellesni folyamatosan az otthoni kísérletek mellett. A Demetervin készített a borvidéken először saját szőlőből gyöngyözőbort is: egy rendelésre, hiszen nekünk volt 2008 táján elég tapasztalatunk a nyomással ahhoz, hogy belevágjunk ilyesmibe. Ez egy sokak számára máig emlékezetes, sőt erősen követett, azaz sikeres, ám nálunk végleg lezárt kísérlet volt. A legutóbbi időkben Hernyák Tomival gondolkodunk együtt sokat a nagy múltú magyar pezsgő jövőjéről, a Junibor keretein belül is.

Forgalomba a 2014-es évjáratú Extra Brut, valamint a 2016-os 100%-ban furmint alapborból készült Furmint Brut került.

Ezt a 2017-es Úrágya 57-es parcella hárslevelűjéből készült limitált, 400 magnum palackban (1,5 liter) készített tétel követte, amely már szintén kóstoható, ám ismét – a kezdetekhez visszatérve – csak a pincészetnél. Ennek folytatása a szintén magnumba töltött 2020-as évjrat 500 palackja a Király és a Kakas dűlőkből, amely 2023-ban debütál majd.

18000 Ft.